2023. őszén Erasmus oktatói ösztöndíj segítségével Firenzébe látogathattam, a Cherubini konzervatórium elektronikus zenei részlegére, ahol két aktuális témám, a napelemes hangketyerék és Web Audio programozás körül tartottam 1-1 napos workshop-ot az ottani hallgatóknak. A következőkben az útról kronologikusan számolok be, kiemelve más eseményeket is.

Pécs és Firenze között Velencén át vezet az út, ott megállva egy délelőtti séta során belebotlottam Petrit Halilaj és Álvaro Urbano kiállításába az Ocean Space nevű galériában, ami már önmagában helyszínként is csodálatos: egy elhagyott 17. századi templom, a San Lorenzo, amelynek tág terei kortárs művészetnek adnak otthont. Itt ráadásul az egész kiállítótér átfogó koncepciója a tengerszint emelkedésével járó hatások művészi feldolgozása.

A berlini alkotópáros tengeri állatokra hasonlító, fémből készült hangszereket (vagy hangozható szobrokat?) állított ki – ezeket sajnos a látogatóknak nem engedik megszólaltatni, de az ott jelenlévő teremőrök igen készségesek, és a legnagyobb örömmel belefújnak, megpörgetik, megütögetik, tologatják stb. ezeket, melyek egyike-másika igazán éterien szól ebben a térben. Egyszerű, de igen szép és stabil kivitelű mechanizmusok és markáns, akusztikus hangzás. Állítólag havonta egyszer performatív koncert is van itt este, sötétben – elég izgalmas lehet. További leírás és az enyémnél szebb képek róla itt: https://www.designboom.com/art/petrit-halilaj-alvaro-urbano-otherworldly-creatures-egg-shaped-moon-venice-04-29-2023/

Eddig csak hírből hallottam az olasz nagyvárosok mindennapjairól, ezért Firenzébe megérkezve újdonság volt az érzés, hogy ez biztos nem egy 400ezres, hanem legalább háromszor akkora város: olyan sűrű a forgalom egyedileg és tömegközlekedve is, amilyet Budapest legforgalmasabb részein sem tapasztaltam. És nemcsak sűrű de kalandos is: simán előfordul, hogy egy buszra nem férsz vissza, miután leengedted a leszállókat – miközben amúgy utána közvetlenül ott egy egész üres mentesítő járat. Ugyanez megfigyelhető a turista-látványosságoknál is; megpróbáltam őket megközelíteni, de végülis beláttam, hogy inkább érdemes reprón nézni a reneszánsz gyűjteményt. Egy szép, de élhetetlen város.

A Cherubini Konzervatórium belvárosi főépülete is egy népszerű látványosság, a Szépművészeti Akadémia Múzeuma mellett van, ezért voltaképpen Dávidra-várók (pontosabban a Dávid által vártak) során keresztül lehet bejutni az épületbe:

Az elektronikus zenei részleget nem érinti a szűk utcácskák, a mindent eltorlaszoló robogóparkolók és a tömeg találkozása, ugyanis az egy impozáns külvárosi villában található, a jazz- és hárfa-tanszékekkel együtt. Na, ott nincs sor. Sajnos nem készült saját fotóm az épületről, mert épp fel van állványozva, de itt találtam párat, hogy milyen lehet amúgy:

A belterekről viszont már saját fotókat tudok mutatni:

Az elektronikus zenei tanszék a legrégebbi az országban, és Pietro Grossi olasz számítógépes zenei kulcsfigura alapította. Az általa gyűjtött hangtechikai és szintetizátor-eszközök máig működnek és jó állapotban maradtak fenn. 3+2 éves szakokat indítanak, összesen kb. 90 diákjuk van, és elég hasonló a tanmenetük a miénkhez. Náluk november-július között van a tanév.

Ezen a weboldalon lehet a képzésekről infókat találni – természetesen csak olaszul: https://www.consfi.it/corsi/musica-e-nuove-tecnologie-mod/ . Igazából a portást kivéve mindenki tud angolul, de a kurzusok és a kommunikáció olasz.

Mivel tanítási szünetben jártam ott, ezért csak kis létszámű, 5-8 fős csoportokkal találkoztam a kurzusaimon. Az egyik napon különféle egyszerű, motorral vagy membránnal megszólaló eszközöket készítettek, a másikon pedig webes hangzó munkákat mutattam nekik, és együtt készítettünk is egy egyszerű szekvenszert.

A kortárs zenei élet nyomait keresgélve a városban, vendéglátóim invitáltak a temporeale fesztivál (https://temporeale.it/en/festival/tempo-reale-festival-2023-suoni-e-musica-di-ricerca/) programjaira. Ezek közül Ljuba Bergamelli egyszemélyes ének-előadására tudtam elmenni, aki Theatre for one voice címmel állított össze egy rövid de annál sűrűbb műsort Morton Feldman, John Cage, Pasquale Corrado, Elliott Carter, Alessandro Solbiati, Georges Aperghis, Vittorio Montalti, Luciano Berio és Cathy Berberian műveinek felhasználásával. A 20. századi / kortárs zenei koncerteket a jelek szerint ott sem jellemzi a tömeg; a szórványosan ücsörgő, kb. 20 érdeklődővel együtt viszont frenetikus térhang- és vokális művészeti élményben részesültünk; azóta is borzongatnak az énekesnő csettintős és egyéb szájhangjai, vagy épp az, amikor a teljes sötétben egyszercsak a hátsó traktusból kezd el énekelni, nem beszélve arról az elementáris és tiszta hangerőről, amit magából kiadni képes. (videó egy régebbi előadásáról: https://www.youtube.com/watch?v=ttkD9hU5qiU)

Egyéb aktuális ajánló még Firenzében Anish Kapoor installációja a Strozzi palotában: https://www.thisiscolossal.com/2023/10/anish-kapoor-untrue-unreal/

(épp aznap nyílt, amikor elindultam haza, így csak a fotókat láttam)

Zárásként pedig néhány életkép a városból: